címlap

 kapcsolat

Programok

Napi igék

„Nóé […] mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (1Móz 6,22)

Jézus mondja: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Mt 7,24)

Heti kövek 10. - Kovács Áron gondolatai

„Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” 1Jn2,8
Ha napjaink nagyobb részét félhomályban, vagy éppen sötétben töltjük, akkor az kihat a közérzetünket is. Télen, amikor rövidebbek a nappalok és a hosszabbak és sötétebbek az éjszakák; könnyebben tud ránk törni a depresszió, és a gondolataink is borúsabbak.

„Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” János apostol mondata üdítően hat, így a tél közepén. A decemberi napforduló óta lassan, fokozatosan rövidülnek az éjszakák. Karácsony után növekszik a fény, nem csupán csillagászati- hanem lelki értelemben is. Az első karácsony fénye, be tudja világítani az Igazi Világosságra szomjazó lelkeket.

Megjelent közöttünk a világ Megváltója, ez az örömüzenet bontakozódik ki egyre nagyobb mértékben a közeledő vízkereszt ünnepén, amikor egy napon ünnepeljük a napkeleti bölcsek érkezését, Jézus megkeresztelkedését és Jézus első csodáját a kánai menyegzőn. A Megváltóhoz vezető csillag fénye, a Krisztusra mutató Keresztelő János és a borrá változtatott víz is arra világít rá, hogy Isten Fia jelen volt és jelen van a világban és azért munkálkodik, hogy meglássuk a sötétséget oszlató igazi Világosságot.